2017. július 10., hétfő

A jó öreg fasírt

A fasírt az az étel, ami mindenféle alakot ölthet, lehet apró gombóc vagy egybesült, sütheted olajban, sütőben, megtöltheted ezzel-azzal, de az alapja mindg ez. (A képen az az egészen finomra sikeredett, apró mozarella-golyókkal töltött verzió van, már ami maradt belőle.)

Kell hozzá:
fél kiló darált hús, mifelénk általában pulykacomb
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
1 csapott evőkanál só, 1 mokkáskanálnyi frissen őrölt bors és ugyanennyi pirospaprika
1 szikkadt zsemle vízbe áztatva és jól kinyomkodva vagy 3 evőkanál zsemlemorzsa
zsemlemorzsa, amibe meg lehet forgatni

Kell még:
egy jó mély tál, deszka és kés a hagyma és fokhagyma felvágásához, egy villa az összedolgozáshoz és az, amiben sütni akarod (vagy bő olaj és egy serpenyő, vagy sütőpapír és tepsi)

Elkészítés:
Apróra vágod (esetleg ledarálod) a hagymát és a fokhagymát. A darált húst egy tálba rakod, az összes többi hozzávalót hozzárakod és a villával jól összedolgozod. Ha nagyon lágy, egy kis zsemlemorzsát még hozzá lehet keverni. Ha simán fasírt lesz belőle, vizes kézzel golyókat formálsz belőle, ha nagyobbak, egy kicsit lelapítod, és zsemlemorzsába forgatod őket. Bő, forró olajban mindkét oldalát vagy az egész golyócskát szép barnára sütöd.

Néhány variáció:
Lehet a golyók belsejébe sajtot (mozarellát, emmentálit) is tenni, akkor vigyázni kell, hogy a húsból a sajt ne lógjon ki, mert akkor kifolyik sütéskor.
A bulifasírt úgy készül, hogy a kész masszához hozzákeversz egy negyed kiló mexikói zöldséget, sütőpapírra nyújtod, sütőben megsütöd, és apró kockákra vágod.
A húsban sült karfiolhoz a karfiolt (egy kis fejet) előfőzöd egyben, mikróban 6-8 perc alatt, belerakod egy széles jénaiba, rásimítod a húst és 180 fokra előmelegített sütőben egy fél órát sütöd. Ha nagyon pirul a teteje, letakarod ezüstpapírral.